A kormány csak szeptember közepén, kapkodva kezdte beszerezni az iskolai lázmérőket

A kormány csak szeptember közepén, kapkodva kezdte beszerezni az iskolai lázmérőket

600 milliót költöttek az eszközökre, mégsem jutott minden iskolába elég.

Három beszállító cég szállította azt a 41 ezer digitális lázmérőt, amit a kormány nevében az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) rendelt - írta meg a Népszava.

Csak szeptember közepén szóltak, hogy kellenének a lázmérők, így a három cég is alig tudta teljesíteni a megrendelést.

Orbánék egész nyáron nem csináltak semmit, csak jachtoztak, helikoptereztek, így nem csoda, hogy a szeptemberi tanévkezdéskor csak üres tanácsokkal tudtak szolgálni az iskoláknak. Lázmérők beszerzése akkor még tervben sem volt.

A 41 ezer lázmérőre összesen 600 millió forintot költött a kormány. Így egy lázmérő 14634 forintunkba került. Ez nem kifejezetten drága, de azért ekkora mennyiség rendelésénél gyanúsan magas ár. Lehet, hogy a rövid határidő miatt adtak ilyen árat a beszállítók? Ezek szerint a kormány habozása miatt fizettünk többet?

A Népszava korábban azt is megírta, hogy az iskolai lázmérők sokszor elképesztően pontatlanok, így a tanárok csak következtetni (= tippelni) tudnak, hogy van-e láza a gyereknek.

Sokszor előfordult, hogy irreálisan alacsony, 33-34 fokos eredményeket kaptunk, de arra nem volt idő, hogy mindenkit többször végig mérjünk – nyilatkozta a lapnak egy miskolci tanár.

Egy másik vidéki nagyvárosi iskola tanára azt mesélte:

„a hőmérők össze-vissza mérnek, 32 foktól 37,3-ig mindenféle értéket kaptunk."

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.21

Orbánék jövőre 118 milliárdot adnak a legnagyobb állami hazugsággyárnak

A közmédiának csúfolt, valójában a Fidesz szekerét toló MTVA az eddigieknél is magasabb rekordköltségvetésből gazdálkodhat 2021-ben.

  • 2020.10.21

Lassan semmi értelme figyelni Müller Cecília adatait

Egy nap alatt 48-an haltak meg, összesen 1259 regisztrált áldozata van hazánkban a koronavírus-járványnak.

  • 2020.10.21

Kunhalmi Ágnes: az igazság végül mindig utat tör magának

Az MSZP társelnöke üdvözli az Orbán hazug lakájmédiáját elmarasztaló bírósági ítéleteket.