A szakdolgozók megélhetését veszélyezteti az orvosok fizetésemeléséről szóló fideszes törvény

A szakdolgozók megélhetését veszélyezteti az orvosok fizetésemeléséről szóló fideszes törvény

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szerint jó az orvosi bértábla, de elfogadhatatlan, hogy a kormány megtiltja a kevés pénzből élő szakdolgozóknak a másodállást.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara méltánytalannak érzi az orvosok béremelését tartalmazó törvényt

A szakdolgozókat képviselő testület mindössze pár órát kapott arra, hogy véleményezzék a az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény. De nem csak emiatt nem támogatják. Álláspontjuk szerint Orbánék ezzel méltánytalan helyzetbe hozzák az egészségügyi dolgozókat. 

Az MESZK nyílt levélben fordul az orvosi kamarához, azt kérik, hogy ne támogassák a törvényt, és ne segítsék annak létrejöttét - írja a HVG.hu.

Több kifogásuk is van a vámpírkormány törvénye ellen, az egyik legfőbb, hogy a törvény megtiltaná a szakdolgozóknak, hogy másod- vagy harmadállást vállaljanak. Pedig a dolgozók sokszor csak ilyen módon tudják biztosítani saját, és családjuk megélhetését. 
A törvényt korábban is érte bírálat, hiszen kimaradtak belőle az ápolók, nővérek, betegszállítók, mentősök, szociális intézményekben dolgozók, akik utolsó erejükkel is azon vannak, hogy a teljesen lepusztult kórházakban, egészségügyi intézményekben megpróbálják ellátni a betegeket.

Ez lehet az utolsó szög a haldokló egészségügy koporsójába?

A szakdolgozói kamara szerint ez a törvény még előnytelenebb, méltánytalan helyzetbe hozza az egészségügyi dolgozókat, mint az eddigi.

Ez pedig még bizonytalanabbá teszi a betegellátást, és az így is nehéz helyzetben lévő egészségügyi intézmények számára ez akár a működést is ellehetetleníti. 
A bérrendezés ilyen egyoldalú formában és ütemezésben való kivitelezése, melyet a foglalkoztatás korlátozásokkal kiegészítenek tömeges megélhetési nehézségeket, pályaelhagyást, sőt országelhagyást eredményezhet! Meg kell őrizni munkatársainkat, hiszen magyar betegeket csak magyar nyelven beszélő magyar szakdolgozói karral lehet személyre szólóan ellátni - írják nyílt levelükben.
Kedden szavazta meg a Parlament azt a törvényt, ami az orvosok egy részének ugyan béremelést ad, de közben gúzsba is köti őket. A törvény megtiltja a hálapénz elfogadását, amit a jövőben büntetnének is. Ez utóbbi miatt nem csak az orvosokat, a betegeket is büntetnék. Jövőre akár börtönbe is kerülhet az, aki az orvosnak, a nővérnek, vagy a betegszállítónak hálapénzt ad. Vicc...

Orbán és a Fidesz úgy tesz, mintha ők élesztenék fel az egészségügyet, miközben az azért haldoklik, mert ők 10 éven keresztül teljesen kivéreztették. 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.21

Lassan semmi értelme figyelni Müller Cecília adatait

Egy nap alatt 48-an haltak meg, összesen 1259 regisztrált áldozata van hazánkban a koronavírus-járványnak.

  • 2020.10.21

Kunhalmi Ágnes: az igazság végül mindig utat tör magának

Az MSZP társelnöke üdvözli az Orbán hazug lakájmédiáját elmarasztaló bírósági ítéleteket.

  • 2020.10.21

Nehezedre esik ételt tenni az asztalra? Orbánra ne számíts!

Drágul a búza, egyre drágább lesz a kenyér.